Keresés ebben a blogban

2012. január 10., kedd

"Megdöglött-e az a disznó..............."

                                                                                                                                                                                                                                             
                                                                                                             
                                                                                                                                                                                                               

                                                 
Megdöglött-e az a disznó, akit megöltek?
Maradt-e a hurkájából, adjanak egyet!
Mer holnap péntek lesz,
a maradék nem jó lesz.
Fülét, farkát a papoknak,
Hurkáját a diákoknak,
adjanak egyet!
(Gönyey 1938: 227)
                                                                                

Karácsony előtt egy héttel disznót vágtunk.                         
 Ez mindig izgalmakkal és emlékekkel teli foglalatoskodás.Most sem volt ez másképp, már egy héttel előtte elkezdünk készülődni. Kitakarítani a "műhelyt" előpakolni a hozzávalókat, aztán egy fél nap mire minden edényt elmosogatok ami kell.
Aztán a "NAP", koránkelés, tűzrakás, toporgás.
Mostanában nem találkozom élőben a disznóval, csak darabokban, már úgy hozza haza a fiam onnan ahol vesszük.
Éjszakás volt, így műszak után esett meg a dolog, mire hazaért majdnem fél tizenkettő volt.
Volt időm felidézni az emlékeket. -

Disznóvágás mindig volt, alig emlékszem olyan évre amikor nem, mindig az édesapám vágta.
Az első emlékem talán három éves korom körül lehetett, a Nagyanyámnál voltunk, nála voltam iskolás koromig, hogy a szüleim dolgozni tudjanak.
A házban volt egy lakó, idős néni, rá bíztak, gondolom, hogy ne legyek láb alatt.
Tudtam, hogy mi történik, "ismertem" a disznót hiszen a nagymama nevelgette, talán még neve is volt.
Ma is emlékszem a szobára, még nem igazán láttam föl az asztalra, így az "alulnézet" ami előttem van.Olyan magasan volt az ablak, hogy esélyem sem volt kinézni rajta, csak az érzés maradt meg bennem, ott kint történik valami én meg kimaradok belőle.
Mindig nagy élmény volt számomra a disznóvágás hiszen akkor mindenki eljött a Nagymamához.
Olyan sokan voltunk, hogy volt aki a földön aludt, nekem ezt soha nem engedték pedig mindig szerettem volna kipróbálni.
Azért nem voltam nagyon szomorú, mert az édesapám mellett aludhattam. Emlékszem abban a szobában nem volt fűtés, csak forró cserepet jól becsomagolva tettünk az ágyunkba, hogy ne fázzunk, mégis még most is a bőrömön érzem az ágynemű hidegségét.
Aztán amikor édesapám is lefeküdt már nem fáztam, emlékszem az illatra amit magával hozott, a reggeli áldomás a fűszerek, a Nagypapa bora, cigaretta a napi munka illata.

Majdnem húsz éve, hogy nincs velünk, de ha gyanta illatot érzek mindig ő jut az eszembe. Ezermester volt, az asztalosság volt a fő tevékenysége, noha nem  volt a szakmája.
Gyanta és cigaretta, cigaretta és levendula kölni, ez volt számomra az otthon illata, a szüleim illata.

Aztán a későbbi disznóvágások is midig emlékezetesek voltak, hol ezért, hol azért.Sokáig lehetett emlegetni az eseményeket,mert  mindig volt valami kaland, különösen addig történtek ezek amíg a disznó még élt.
Volt amikor elszaladt, amikor a nagybátyámat beszorította a kerítés meg a fa közé ami aztán lehúzta a bőrt a füléről, amikor nem tudták kicsalogatni az ólból.

Mindig családi meg baráti összejövetel volt a disznóvágás, izgalommal vidámsággal fáradtsággal.
A "neuralgikus" pont, a bélpucolás, ez mindig a nagybátyám és felesége tevékenysége volt, azért mert ő értett hozzá, vele meg a felesége tudott bánni, nem volt a türelem szobra.Nagyon szerettem őket, sok sok szép élményem maradt velük kapcsolatban.

Már harminc éve élünk ebben a házban, amikor ideköltöztünk a szüleim még erejük teljében voltak. Egyszerre két disznót vágtunk, kihasználva a fagyasztóládák adta lehetőséget. Az volt ám a "maratoni meló".
Akkor inkább már baráti összejövetel volt, az unokaöcsém képviselte a családot, ő segített édesapámnak.
Ezeknek is más hangulata volt
Mindig azonos volt a menü, húsleves, resztelt máj, vesevelő, sült hús, finom házi savanyúság.

Sajnos korán elveszítettük az édesapámat, a disznóvágások hangulata is egészen megváltozott. Idegenek vágták a disznót, én voltam a segéd, se rokonok, se barátok. Az édesanyám is hamar lebetegedett, aztán feladta, ő is elment.
Hárman maradtunk a gyerekeimmel. A lányom soha sem lelkesedett ezért az elfoglaltságért, minden mást megcsinált, csak konkrétan ne kelljen részt vennie.
Pár éve már úgy van, hogy ahonnan vesszük a disznót, ott levágja valaki, darabokban hazakerül aztán itthon ketten elvégezzük a többi munkát.
A lányom most a kicsik miatt sem tudna segíteni így ketten maradtunk. -

Megbirkóztunk a dologgal, nem volt könnyű, csináltuk két napig, ekkora disznóval ketten még nem birkóztunk, 196 kiló volt, de most tele a fagyasztó meg a padlás.
Lesz mit adni a Csöppöknek amikor kérik:" Nagyi kérek kóbászt."


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése