Ki tudja mióta őrizgettem egy régi párnahuzatot, a széle körben szépen hímezve, rajta monogram.
Ahhoz képest, hogy talán már nyolcvan kilencven évvel ezelőtt készült nagyon jó állapotban volt, nem hiszem, hogy sokat használták volna.
Borikám kinőtte a kis-kötényt amit varrtam neki régebben, úgy gondoltam, hogy egy igazi csajos kötényt varrok. Akkor jutott eszembe a párnahuzat úgy gondoltam ez jó újjászületés lesz a régi anyagnak.
A szabása ugyanolyan egyszerű mint a régebbi köténynek ( Kis-kötény félóra alatt régebbi bejegyzés), persze már nagyobb méretben.
Úgy szabtam, hogy a szélén lévő hímzés jól érvényesüljön és a szép monogram is megmaradjon.
Amíg varrtam régi emlékek jártak a fejemben, újra kisgyermekként a nagymamámnál voltam.
Előjöttek az illatok, a tárgyak az emberek.
"Keresztke" - apai nagyanyám testvére volt. Kicsiként nem gondolkodtam rajta miért más ő mint a körülöttem lévő többi felnőtt.
Szerettem olyannak fogadtam el amilyen, tudtam, hogy vigyázni kell rá és ha valami baj van szaladni kell nagymamáért.
Nehezen mozgott, gyakran elesett nem engedte, hogy nagymamáért menjek, kérte, hogy toljam oda a széket és felkelt egyedül.
Mindig nyúztam, hogy meséljen, sokat foglalkozott velem
Egyszer megijedtem, hogy bajt okoztam neki, sokkal később jöttem rá, hogy becsapott.
Nem értettem miért nevettek ki.
A könyökét mutatta, valami sárga lógott rajta és fura vöröses volt körülötte a bőr.
Nézd - mondta - kijött a könyökömön a sok mese!
Szólni sem mertem, csak néztem miért nevetnek körülöttem, valami motoszkált a fejemben, hogy talán mégsem olyan nagy a baj.
Már egész nagylány voltam ő már nem élt amikor rájöttem, hogy valószínű hogy elesett és a könyökén lett egy seb amire krémet tett egy tubusból ezzel csapott be.
A kötény varrása közben jöttem rá, hogy az emlékeimen kívül szinte semmit nem tudok róla. Szerencsés vagyok még van valaki, édesapám fiatalabb húga, akitől meg tudtam kérdezni milyen is volt az élete.
Egészségesen született, de csecsemő korában leejtették, ennek következtében az egyik lába rövidebb lett,ez aztán meg is határozta az egész életét.
Soha férjhez nem ment. Évtizedekig az egyik öccse háztartását vezette: Amikor ez a testvére meghalt nagyanyámékhoz költözött hogy a négy gyerek mellett segítségére legyen.
A két fiúnak a keresztanyja lett innen a "Keresztke" név.
Mindenki szeretettel emlékezett rá.
Elgondolkodtam milyen is lehetett igazán az élete.
Hogyan élte meg ami vele történt?
Nyilván neki is voltak álmai vágyai. Volt e szerelmes? Minek örült, mit szeretett, miben lelte örömét?
Hogyan viszonyult hozzá a környezete, nem érezte e magát alárendeltnek, kevesebbnek?
Annyi kérdés amire soha nem kapok választ.
Nyilván ő is készült egy boldog életre, férjhez menésre, hiszen ez a párnahuzat a "stafírungja" része volt.
Milyen különös az élet, merre hova sodródnak a tárgyak, egyik embertől a másikig.
Szinte amerre járunk hagyunk valamit magunkból a tárgyainkból, amik a környezetünk számára emlékeket jelentenek rólunk.
Mi járhatott a fejében amikor a monogramokat hímezte a párnahuzatokba, talán szerelemben, házasságban gyermekekben reménykedett.
S.Á.
Shrenk Ágnes
Hat éves voltam amikor meghalt, ez a párnahuzat mégis költözéseken jövés menésen át hozzám került.
Most az én unokám köténye lett, a család történetében átélt majd száz évet!
Keresztke köszönöm!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése