Miért is?

Amióta leesett a hó és megmutatta a tél, hogy februárban tud ő még munkát adni azóta jár a fejemben egy verssor.
Természetesen Juhász Gyula vers, hiszen ő a kedvencem, de nem emlékeztem sem a címére, sem az első sorára, így kicsit reménytelennek tűnt a megtalálása.

Ezzel a verssorral először középiskolai napjaim elején találkoztam. Még új volt minden, ismerkedtünk az iskolával, egymással, rendezgettük a közös életünket.
Volt aki terítőt hozott a katedrára, volt aki naplóborítót, egy lány egy naptárat hozott. Idának hívták, nem sokáig járt velünk már nem is emlékszem mi volt a másik neve.
Ezen a naptáron versidézetek voltak, minden héten más.

" Ma hull a hó, és álom hull a hóban"

Nagyon tetszett így meg is kerestem, hogy elolvassam, aztán elkezdtem olvasni a többi verset is, elvarázsolt.
Kicsit talán én is hajlamos vagyok a melankóliára ezért is szeretem annyira a verseit.
Hogy utáltam irodalom órákon a verselemzést, miért kell mindent "kibelezni", miért nem lehet csak úgy egyszerűen élvezni.
Más költők verseit is szeretem, tőlük csak egy-egy vers a kedvencem.

Hiába lapozgattam a verses kötetet nem találtam rá a versre, aztán a lányom adta az ötletet , írjam be a Google- keresőbe és megvolt, hiába az én agyam nem jár mindig "számítógépesen", de nagy találmány!

Juhász Gyula

A VÉGEKEN

1

Vörös függöny mögött a ködös éjben

Csak isznak ők, s a mély pohárba néznek,

Melyben vörös bor csillog tompa fényben,

Bora búnak, vigasznak és veszélynek.

Ez a határ, és itt kell elterülni

A sáros hóban szárnynak és reménynek,

Ez a határ, az élet hegedűi

Itt gyanta híján fásultan zenélnek.

Itt inni kell, itt borban az igazság

És a vigasság, hit, szerencse, álom,

Mind a pohár felé lendíti karját,

Mely telten csillog az üres határon.

Vörös függöny mögött a ködös éjben,

Dagadt szemekkel a pohárba néznek.

Ez a határ, s a csöndben és a télben

Sorompóját lecsapja itt az élet.

2

Ma hull a hó, és álom hull a hóban,

Bólint a láng az üres kaszinóban.

Az öreg doktor német lapba süllyed,

Mint vén kámzsás, nézi a gót betűket.

A szolga fát tesz a beteg parázsra,

Horácius, hol mezeid varázsa?

Itt ólomlábon jár a gond a hóban,

És Amerika rémlik a viskóban.

Amerika, az aranyhímű távol,

Szőve remény és kétség fonalából.

Ma hull a hó, és álom hull a hóban,

Befüggönyözve a világ valóban,

S a függönyön túl zene szűri hangját,

Egy operában ma Puccinit adják.

Nagy operában, bordó és aranyban...

És hull a hó, és hull, hull szakadatlan.

Tanárnő kérem!
Most már gond nélkül tudnék verselemzést írni. Úgy látszik megértem a feladatra, kavarognak fejemben a gondolatok, szívemben az érzések.