Mindenszentekre

Juhász Gyula

Temetők

Szeretem és keresem őket,

A gyönyörű, víg temetőket.

     Mert csak az élők sírnak, búsak,

A temetők mind koszorúsak.

Ott a virágok dúsan nőnek,

Poraiból a szeretőknek.

A ciprusok úgy integetnek:

      Térj meg közénk, fáradt eretnek.

A gondolat itt sarut oldva

Felnéz a hívó csillagokba.

Királyi bíbor itt elvásik, 

   És rongy lesz a föltámadásig.

Szeretem és keresem őket,

Az igazságos temetőket.

A sírokon úgy elmélázom, 

Mint nyájai fölött a pásztor.

És furulyám szelíden várja,

   Míg szól az angyal trombitája.

Gyermekkoromban megvolt a szertartása ennek az ünnepnek is.
Édesapámmal kimentünk a temetőbe rendbe tenni a sírokat. Aztán az ünnep előtt egy két nappal meghozták a virágokat, harminc szál gyönyörű sárga óriási krizantémot.
Hosszú évekig mindig ugyanazoktól vettük a virágot, emlékszem egyszer elfagytak egy kicsit, szomorúan lógtak a barna szirmok a virágok peremén.
Ki is vittük mindig aznap a temetőbe.
Aztán elsején délután, édesapám összeszedte a 45 rózsatő maradék bimbóit, és elindultunk szüleimmel a temetőbe.
Sötétedésig sétáltunk a temetőben, összetalálkoztunk mindenkivel, akivel már régen nem találkoztunk.
Aztán hazaindultunk és a domb tetejéről visszanéztünk a temetőre.
Nehezen lehetett eldönteni hol ér véget a gyertyák fénye és hol kezdődnek a csillagok.
Ők már pontosan tudják, velük vannak a csillagok.