Már egy hete.
Unom.
Délelőtt el kellett mennem vásárolni, semmi kedvem nem volt mert esett.
Vártam mire kicsit enyhül és elindultam. Nem is volt olyan borzasztó ahogy elképzeltem, mert nem volt hideg. Csendes meleg eső szemerkélt, friss volt a levegő, jól is esett.
Ahogy a domb aljához értem az esőnek meggy illatát éreztem, azt hittem becsapott az orrom, de nem.
Az út mellet a meggyfák még dédelgették a gyümölcsmúmiákat ettől volt ilyen illat.
Eszembe jutott nagyanyám kertje, a sok sok meggyfával, a kedvenc diófámmal amire jól lehetett mászni, a körtefa amin órákig elüldögéltem.
Nem bántam, hogy elindultam, jólesett a séta.
Ahogy az áruházhoz értem egy esernyő alól rám köszönt valaki, hirtelen azt sem tudtam ki az, az egyik középiskolás osztálytársnőm volt.
Aztán a köszönésemet szinte meg sem várva már mondta, hogy egy osztálytársunk hirtelen meghalt, három hét alatt vitte el a rettegett kór.
A kellemes hangulatomat egy másodperc alatt elvitte a döbbenet, nagyon jó barátnők voltunk a gimiben.
Még beszéltünk pár szót aztán elváltunk.
Hirtelen semmi sem jutott eszembe azokból amiket vásárolni akartam, csak jártam körbe körbe.
Amikor kicsit magamhoz tértem lassan előjöttek az emlékek.
A 35 lányból akik egy osztályba jártunk, ha jól emlékszem eddig ő a második aki elment
Zsuzsa.
Úgy ettük a tízórait egyet én haraptam egyet ő.A szünetekben sétáltunk körbe körbe az aulában, mennyit röhögtünk.
Az osztálykirándulások, a bulik, tetszett a bátyja, de annyira nem , hogy el ne szúrjam.
Aztán a magas szőke negyedikes srác, Vigyorinak hívtuk.
16 éves szívem minden szerelmével szerettem, soha nem beszéltem vele egy szót sem.
Őt lestük szünetekben is.
Azért neveztük Vigyorinak, mert amikor észrevett már messziről mosolygott, persze amikor közel ért már nem.
Minden reggel nagyon korán értem a suliba, még alig volt ott valaki, de Vigyori már az emeleti korlátnak dőlve nézett lefelé rám.
Mennyei érzés volt így kezdeni egy napot.
Minden tanítás után, bár semmi dolgom nem volt egyenesen lesétáltam a Kossuth Lajos utcán a városba, hogy találkozzak vele, mert ő valamilyen oknál fogva minden nap jött velem szemben.
Egyszer az egyik osztálytársa odajött hozzánk szünetben, hogy "Vigyori" azt üzeni 5 órakor vár a sulinál.
Az ijedtségtől megszólalni sem tudtam, azt sem tudtam örüljek, vagy elszaladjak.
Zsuzsa válaszolt helyettem, nevetve azt mondta nem, nem és én beletörődtem a válaszba meg sem szólaltam.
Így aztán maradt minden a régiben, a reggelek a szünetek, a délután.
Képes voltam Zsuzsával röplabda meccsekre járni, pedig nem érdekelt mert ő is odajárt.
Tudtam, hogy van barátnője, később el is vette feleségül.
Megtudtam, hogy a hátam mögött "Szerelmem" így beszélt rólam, lehet, hogy kinevetett,de én nem bántam.
Jó tíz évvel ezelőtt az Édesanyámat kísértem orvoshoz és a váróteremben Ő is ott volt.
Szememben semmit sem változott, magas volt és szőke.
Bár akkor már nem ez a típus vonzott és sok minden volt már a hátam mögött mégsem tudtam a szemem levenni róla.
Már nekem is kínos volt annyira vonzotta a tekintetemet, azon kaptam magam, hogy folyamatosan bámulom.
Szerintem neki is kellemetlen volt, mert el is ment.
Azóta sem láttam.
Szép szerelem volt, plátói, lehet hogy nem is őt szerettem hanem csak a szerelmet.
Zsuzsa.
Eszembe juttatta a múltat és elgondolkodtam a jővőn.
Már régóta nem találkoztunk, az érettségi találkozón sem volt ott.
Sajnálom, hogy nem tudtam meg hamarabb, így a temetésére sem tudtam elmenni.
Zsuzsa köszönöm a múltat és a szép emlékeket.
Istenem, köszönöm a meggy illatú délelőttöket.
