Buli a konyhában.

 Az a hír járja, hogy a legjobb buli a konyhában szokott lenni.

Nekem ehhez alkalom sem kell tudok bulizni bármikor egyedül is.
Én is nehezen tudom elfogadni "korlátaimat" ami az idő múlásával egyre többször akadályoz.
Amikor még dolgoztam a péntek volt a "bulinap", amikor hazaértem a munkából nekiálltam főzni, hogy következő héten legyen mit vinni mert a munkahelyemen már nem volt étkezés.
Persze nem csak egyfélét főztem, hanem többfélét amit aztán kiadagolva lefagyasztottam, esetleg hét közben csak köretet kellett hozzá csinálni.
Sokszor kétszer is megfordult minden edény a mosogatóban mire végére értem a menünek.

Amióta itthon vagyok ezek a "bulinapok" akkor vannak amikor várom az unokáimat.
Ez a mai ilyen volt,több mindennek nekiálltam,hogy majd legyen mit vinniük is ha elmennek,ezzel tudok segíteni a lányomnak, hogy a két kicsi mellett legyen tartaléka ha nincs ideje főzni.

Nem a főzéssel kezdtem a napot, mert tegnap hirtelen felindulásból elkezdtem magamnak is varrni egy nyárra való szatyrot, azt még befejeztem.
Aztán bevásároltam, hazajöttem elindítottam a mosógépet had dolgozzon.

Aztán buli a konyhában.: húsleves, a leveszöldségből vadas, székelykáposzta, almás-pite, rizstej ( miért ne most próbáljam ki ) ételízesítő friss zöldségekből, meg egy nagy kupac petrezselyemzöldje aprításra fagyasztásra várva.

Vannak napok amikor a gravitáció fokozottan működésbe lép. Ez a mai ilyen volt. Ami leeshetett az leesett, ami kiborulhatott kiborult.
A fahéjas üveget az egyik kezemmel levertem a másikkal el akartam kapni, ennek következtében dupla szaltóval a padlón landolt fahéjfelhőbe borítva az egész konyhát, annyi sem maradt amennyit az almás-pite almájába tehettem.
Soron kívüli porszívózás, felmosás, lemosás, helyben járás.

Közben teregetés mert a mosógép rendületlenül dolgozott.
A pite tésztájából valószínűleg kihagytam a sütőport mert csak nem akart egy kicsit sem nőni, a tészta folyton szétszakadt darabokban tudtam csak a tepsibe tenni, pedig eddig mindig simán ment. Lehet, hogy mást is kihagytam belőle?
Szerencsére a végeredmény jó lett.

Mire mindennel kész lettem hegyekben állt a mosatlan, pedig közben is mosogattam.
Végzett a mosógép is.
Nekem is "végem".

Így zajlik egy buli a nagyi konyhájában, délelőtt tíztől délután négyig.
Talán nem kellene ennyi mindent csinálnom már egyszerre, valahogy nem megy úgy mint régen.

Francois Villon: A szép fegyverkovácsné panasza öregkorában

..............................

"Együgyű, vén anyók, magunk,

panaszkodunk örök sóhajban,

a földön mélyen guggolunk,

mint rongyok, úgy ülünk a bajban,

tüzet rakunk, ha némi gally van,

a rőzse ritka lángja reszket.

De szépek is voltunk mi hajdan! ....

S ez másokkal is így megeshet."

Zakó volt mielőtt táska lett.

A megunt pulóverekből gyártott táskának elmúlt a szezonja, hiszen jön a nyár
.A szándék már megfogalmazódott bennem, hogy készítek a lányomnak egy nyárra való táskát. Neki is ez volt a gondolata és kérte is.

Amikor a húsvéti ajándékszütyőket készítettem, akkor is ezt a zakót használtam, vagyis csak az ujjait pontosan arra gondolva, hogy a többi része jó lesz egy táskának.
Kiegészítésként egy örökölt házi-ruhát szabtam szét, aminek szintén nagyon jó anyaga volt.

A zakó bélésével béleltem a táskát, zsebeket is varrtam bele a ruha a anyagából.
Úgy szabtam, hogy a zakó zsebei jól érvényesüljenek, két gombbal hangsúlyoztam melynek színe megegyezik a patentok színével.

A ruha patentos elejét is kihasználva abból szabtam a táska felsőrészét, így az zárható lett.
Egy nagy rávarrt zsebet is tettem a táska hátsó részére és jutott a patentos részből is rá.
Szerencsére tetszett a lányomnak, már használatba is vette.

Hiszek az emberekben!

 Múlt hét csütörtökön ( május 12. ) kellemetlen kalandban volt részünk.

A fiam figyelmetlenül. elhagyta a tárcáját az egyik barkácsáruház parkolójában..

Elhinni sem akartam, mert kicsi kora óta mindig nagyon vigyázott minden holmijára, gondos és precíz mindenben.

Engem hívott telefonon,hogy megbeszéljük hol találkozzunk, közben a az autó motorházának tetejére rakta le ami a kezében volt.

Amikor elért hozzám akkor vette észre, hogy a tárcája hiányzik.

Persze " lóhalálában" rohantunk vissza, bár nem sok reménnyel, hogy még megtalálhatjuk.

Minden irata benne volt, bankkártyák, a kocsi minden papírja, az utazási igazolványa.

Mindenhol megkérdeztük, a benzinkútnál, az áruházban, minden parkoló kocsi alá benéztünk, minden fűcsomót megturkáltuk sehol semmi.

Végigmentünk az úton amerre kikanyarodott

Alapvetően a jóban bizakodva, de a "világ romlottságát" tapasztalva a magam megnyugtatására körbejártam a környéket.

Azon a részen van egy nagyobb park elég sűrű bokrokkal, minden bokor alját megmásztam, hátha valaki bedobta miután kivette belőle a pénzt.

Elmentem a közeli lakótelep házaiig, megláttam a kukákat és úgy gondoltam beléjük tekintek.

Amit a kukákban lelni lehet az megérne egy "misét",- borítékok névvel címmel! -karácsonyról maradt fém süteményes doboz, tartalmukat rejtő reklámszatyrok, kenyér, ruhák.

A szemét elemzésével foglalkozó szakemberek csemegézhettek volna.

Én mondjuk nem élveztem annyira, mert büdös volt és szutykos. Aki esetleg látott a kukákban turkálni üzenem nem csúszott félre az életem ez volt az ok, hogy kukáztam.

Egész idő alatt az járt az eszemben meglesz - meglesz, talán mire hazaérünk bent lesz a postaládában.

Ahogy itthon nyitottam a kaput, lopva belenéztem a postaládába - üres volt.

Aztán itthon letiltattuk a bankkártyákat. Felhívtuk a lányomat, hogy a hétvégi programot átszervezzük, unokámnak volt a hároméves szülinapi bulija, papírok, a kocsi papírjai nélkül nem tudtunk autóval menni.

Szomorkodtunk egy sort, hogy autó nélkül a munkája miatt a fiam lemarad imádott unokahúga első "bulijáról".

A sok sütit amit sütöttem itthon kell hagynom mert busszal nem tudom majd elvinni.

Elkezdtünk számolgatni mi mennyibe fog kerülni, új igazolványok, forgalmi, az utazási igazolvány mi-egyéb,

elkeserítő összeg jött ki a végén.

Amint ott tébláboltunk arra lettünk figyelmesek, hogy valaki kopogtat az ablakon.

A szomszéd Irénke állt az ablak alatt és nyújtotta a fiam tárcáját.

Az a perc volt egyben a Húsvét meg a Karácsony és minden ünnep ami az életben fellelhető.

Kiderült, hogy egy fiatal pár hozta vissza, a kutyától nem mertek becsengetni csak várakoztak a kapu előtt.

Irénke észrevette őket így került hozzá a tárca.

Nem tudjuk kik voltak igy megköszönni sem tudjuk.

A Somogyi Hírlap Olvasói üzenetek rovatának küldtünk egy köszönő SMS-t de máig még nem jelent meg.

Így itt köszönöm meg annak a fiatal párnak, hogy megerősítették hitemet Istenben és az Emberekben!

Gondolatok egy versről:

Tipikus módon öregszem én is : egyre gyakrabban törnek rám a múlt emlékei.
Kiskoromban elég gyakran voltam beteg, az orvos abban az épületben volt ahol édesapám dolgozott.
A nagyanyám vigyázott rám, hogy a szüleim dolgozni tudjanak.
Egyszer az orvosnál tett látogatás után a nagyanyám felvitt, hogy meglátogassuk az édesapámat.
Három, vagy négy éves lehettem, emlékszem ahogy beléptünk egy nagy terembe, ahol sok ember volt főleg férfiak.
Lábak, nadrágban, emlékeztem milyen színű az édesapám nadrágja, a sok láb között azt az ismerős nadrágot kerestem. Rátaláltam boldogan odaszaladtam és megöleltem.
A fejem fölött megszólalt egy ismeretlen hang és egy idegen kéz fogott meg. Körülöttem nevető emberek.
A mai napig emlékszem a döbbenetre amit éreztem. Akkor még nem tudtam, hogy - "nem csak egy tarka kutya van a világon".
Aztán a szoba távoli sarkából meghallottam az édesapám hangját, odajött, felemelt megölelt, minden a helyére került.
Az a furcsa érthetetlen döbbent érzés még sokáig megmaradt, nem értettem, hogy nem tudtam megtalálni az édesapámat.

A felnőttek többnyire nem gondolkodnak el azon, hogy a gyermekük milyen perspektívából látja a világot.
Amikor a munkám részeként tanulókkal foglalkoztam, első nekifutásként Szabó Lőrinc Lóci óriás lesz című versét ajánlottam, vagy olvastam fel.
Minden felnőttnek akinek gyermeke van vagy gyermekekkel foglalkozik többször is el kellene olvasnia, hogy átérezze Széchenyi Zsigmond szavait : " De nehéz is gyermeknek lenni"

Szabó Lőrinc: Lóci óriás lesz

Veszekedtem a kisfiammal,
mint törpével egy óriás:
- Lóci, ne kalapáld a butort!
Lóci, hová mégy, mit csinálsz?
Jössz le rögtön a gázrezsóról?
Ide az ollót! Nem szabad!
Rettenetes, megint ledobtad
az erkélyről a mozsarat!

Hiába szidtam, fenyegettem,
nem is hederített reám,
lépcsőnek használta a könyves
polcokat egész délután,
a kaktusz bimbait lenyírta
és felboncolta a babát.
- Most nagyobb vagyok, mint te! - mondta
s az asztal tetejére állt.

Nem bírtam vele, tönkrenyúzott,
de azért tetszett a kicsi,
s végül, hogy megrakni ne kelljen,
leültem hozzá játszani.
Leguggoltam s az óriásból
negyedórára törpe lett.
( Mi lenne, gondoltam, ha mindig
lent volnál, ahol a gyerek?)

És ahogy én lekuporodtam,
úgy kelt fel rögtön a világ:
tornyok jártak-keltek köröttem
és minden láb volt, csupa láb
és megnőtt a magas, a messze,
és csak a padló volt enyém.
mint nyomorult kis rab mozogtam
a szoba börtönfenekén.

És ijesztő volt odalentről,
hogy olyan nagyok a nagyok
hogy mindent tudnak és erősek
s én gyönge és kicsi vagyok.
Minden lenézett megalázott,
és hórihorgas vágy emelt
- föl! föl! - mint az első hajóst, ki
az egek felé szárnyra kelt.

És lassan elfutott a méreg,
hogy mégse szállok,nem növök
:feszengtem, mint kis, észre sem vett
bomba a nagy falak között,
tenni akartam, bosszút állni,
megmutatni, hogy mit tudok.
negyedóra- és már gyűlöltem
mindenkit, aki elnyomott.

Gyűlöltem, óh hogy meggyűlöltem! ...
És ekkor, zsupsz, egy pillanat:
Lóci lerántotta az abroszt
s már iszkolt, tudva, hogy kikap
Felugrottam: - Te kölyök! - Aztán:
- No ne félj, - mondtam csendesen,
s magasra emeltem szegénykét,
hogy nagy, hogy óriás legyen.

1933.