NAGYANYÁM KERTJE III. 

                                            A felső udvar, meg a szoszéd fiú és ................

A nagyanyámék háza lent volt utcafron, az udvar is de mögötte a kert már több lépcsővel volt elérhető. Az a bizonyos lépcső, amiről már beszéltem. 

A lépcsőn egy kisebb uvarba értünk. innen még  öt hat lépcső vezetett fel a kertbe.

Ez volt a felső udvar, itt voltak az állatok, nyulak, libák, tyukok, volt egy kisebb kertrész ahol egy kis diófa volt amire könnyen fel lehetett mászni. A disznóól teteje itt ért véget és onnan le lehetett látni egészen az utcára. Telis tele volt kőrózsával a tető, ami volt hogy jó szolgálatot tett amikor fájt a fülem, nagymama azzal gyógyította.

Disznóvgás idején mi unokák, az unokahugommal és unokaöcsémmel ide voltunk felküldve, hogy ne legyünk lábalatt amíg leszurják a disznót, innen mindent láttunk.

A konyha padlására is innen lehetett belépni, na ott voltak ám kincsek. Régi ruhák, kacatok,az unokahugommal mindig beőltöztünk valami ruhába, függönybe, aztán leosontunk a lépcsőn, hogy a nagymama ne vegye észre és ki az utcára. ugrabugráltunk a járdán aztán ha jött valaki gyorsan beszaladtunk, nagy nevetések közben.

Az állatok között is szerettem játszani, különösen a nyuszkat szerettem simogatni, ugyan a nagyapám nem nagyon örült neki amkor kiszedtem őket a ketrecből.

Az is nagyon érdekelt amikor a nagymama a libákat tömte, a libák nagyok voltak a nagyanyám picike, sokszor úgy kellett egyiket másikat lebirkóznia, hogy sikerüljőn.

Talán 4, 5 éves lehettem vagy még annyi sem amikor különös kalandba keveredtem, már nem emlékszem  hol vagy hogyan de átkerültem a szomszédba. Emlékezetem szerint a felsőudvarból nem volt átjárás, lehet, hogy a kerten keresztül mentem, az is lehet, hogy a szomszéd fiú hívott át.

Bementünk egy magas ajtón, a hely tele volt szénával szerszámokkal, mire észbekaptam a fiú becsukta a nagy ajtót nekitámaszkodott, én megijedtem ő nem engedett ki.

Még mindig emlékszem az ajtó desszkái között besütött a nap és nem tudtam most mi lesz, féltem.

A fiú nevezzük Pistának, előhúzott valamit a nadrágjából aminek olyan formája volt mint a hegyes erőspaprikának a kertben, csak nem zöld volt.                                                                                              Aztán azt akarta, hogy mutassam meg én is mi van a napozómban.

Nem emlékszem pontosan mi is történt, valószínű, hogy sírni keztdtem, vagy kiabálni, de hirtelen kiengedett, én meg szaladtam haza .Ahogy visszaemlékszem láttam az édesanyját az udvarukon, valószínűleg ő észrevett valamit.  

Akkor én már sejtettem amúgy is.hogy különbség van fiú és lány között, mert már láttam amikor a nagynéném tisztába tette az unokaöcsémet.

                                                                                        

NAGYANYÁM KERTJE II.

 AZ UDVAR:

Beléptem a szürke vaskapun, valami rémlik, hogy előtte fából volt valami léces, arra már nem igazán emlékszem.

A  bejárat nem volt túl tágas, jobb oldalán a szomszéd kerítése mellett Ilonavirágok nagy zöld levelei, majd később fehér virágai virultak egész végig a ház sarkáig.

Aztán az udvaron az első amit megláttam a kút volt. Fehér rácsos az oldala, zöld volt az alsó része cserép a teteje.Természetesen körülötte sok sok virág.

Nagyon szerettem a kutat, titokzatos volt, viszhangos és jószagú. nagyon szerettem segíteni Nagymamának vizet húzni, aztán amikor már elbírtam a vödröt nagyon büszkén én is öntöttem át a vizesvödörbe.

Nagy virágágyás volt a kerítés oldalában, körbevéve alacsony gömbölyű levelű bokrokkal, nem tudom a nevét, a leveleit használtuk pénznek amikor az unokahogommal játszottunk.

Tövében körben apró fehér virágok. Az ágyás közepén egy kis oszlop tetején volt a törpe, nagypapa minden évben újrafestette.

Továbbmenve bokrok takarásában volt disznóól, többnyire volt is benne disznó.

Aztán a pince,finomságokkal tele. Ahogy beléptem balra a polcon szokott lenni a tej, engen ez annyira nem hozott lázba, hanem az alma ami ott illatozott a polc alatt a ládában. Most is érzem a pince "szagát", alma, Nagypapa boroshordói, zöldségek, aztán legbelül a krumpli.

 Nagymama szokott sört főzni, néha kilőtte az üveg a dugót annak is nagyon finom illata volt.

Majd a kiskonyha következett, az ajtó mellett jobbra a vízespad, rajta a vödrök, aztán a "sparhelt". Mellete a "petrofor", olyan volt mint egy mini tűzhely, rendes kis platni volt a tetején, petróleum melegítette. Annak is meg volt a maga illata, a petróleum és az étel szaga, érdekes elegyet alkotott.

Aztán szemben az asztal, hokedlikkel, utána a szekrény.

 Ez a szekrény annyira nem érdekelt, mert bent a házban a benti konyhaszekrényben voltak az érdekesebb dolgok, meg finomságok, csoki, cukorka az egyik fiókban.

A kiskonyha mellett volt egy lépcső a felső udvarba, párszor meggyűlt a bajom vele, estem le róla magamtól is meg a macska miatt is, rosszúl tűrte a nyúzást jól megharapott én meg ijedtemben leestem.

A kórház kapujában Marcibácsi már ismerősként köszöntött bennünket gyakori visszatérésünk miatt. 

Nade spongyát rá, pedig nem is voltam rossz gyerek. 

Mondjuk igaz ami igaz Marcibácsi, nem a sűrű balesetem miatt ismert bennünket, sokat voltam beteg. Emlékszem a Nagymama megágyazott nekem a kiskocsin, avval húzott mindig az orvoshoz.

Talán hároméves lehettem amikor szüleim elvittek a "Hegyi tanárhoz", Dr Martyn Róberthez.

A korombeliek még emlékezhetnek a fából készült gyermekkocsira, egy kicsi rácsos székecske volt az egész, egy ruddal lehetett tolni.

Betoltak engem a szőlőlugas alá amig várakoztunk. Aztán arra emlékszem, hogy az édesanyám az egyik ágyon feküdt én meg a másikon. Tőle vért vettek nekem adták de én ezt már csak abból tudom amit elmeséltek nekem. 

Térjünk vissza kinjaimtól az udvarhoz.

Az ominózus lépcső után volt a WC, nahát azzal is történtek érdekes dolgok. 

A korosztályomnak nem lehet nagyon idegen a WC pucolás "szertartása", gyerekként nekem eseményszámba ment.

Előző nap hoztak nagy lovaskocsival tőzeget, lerakták a kocsiút szélén, szépen felpupozták, a közepébe egy nagy mélyedést hagytak.

Másnap nagy talicskákkal kihordták a WC tartalmát, összekeverték, aztán jött a lovaskocsi arra fellepátolták.

Ez az egész munkamenet, meg az összehasonlíthatatlanul átűtő szagok, feledhetetlen emlékké váltak.

Az udvar szomszédok felőli oldalán volt a faház, ahol a szenet, fát tartották.

Az ajtó mellett jobbra volt nagyapám gyalupadja, szerszámai, de előtte volt egy polc amin nagyanyám a mosószereket tartotta. 

Szappanpehely, Rapid, Asszonydícséret ilyen neveket viseltek akkoriban a mosószerek. Mosószappanok, kefék és volt ott valami ami nagyon izgatta a fantáziámat de közelebbről megnézni nem mertem mert azt mondták ami ezen a polcon van nem gyereknek való.

Egy kicsi nyitott tetejű hordócska volt, már a formája is csábító, de a tapintása maga volt a gyönyörűség. Fából volt, de ahogy megsimogattam puha volt és szinte bolyhos. Sosem tudtam meg mi volt benne. 

Nagyon szerettem volna ha megkaphatom, sosem lett az enyém. Amikor Nagypapa halála után eladták a házat azt sajnáltam legjobban, hogy az ottmaradt, vagy nem is tudom mi lett vele.

Amikor Nagymama nem volt otthon nagyon szerettem a faházban kutakodni, üres kölnisüvegek, érdekes kicsi üvegtárgyak amiket nagyon szerettem pakolászni,

Volt pár üvegtárgy amiről el sem tudtam képzelni mire való.

Egyszer nagybátran megkérdeztem Nagymamát hogy az mire való.

Sokszögű üveg rudacska volt olyan 10 cm hosszú és a két végén olyan kis dudor mint egy virág.

Kiderült, hogy úri házaknál erre támasztották az evőeszközöket a terítékek mellé.

Igy lassan körbeérjük az udvart, a ház bejárata előtt volt egy nagyobb üveges veranda.

Nagypapa amikor nem volt dolga mindíg ott ült az ablak alatt az asztal mellett és olvasott.

Már alig alig volt olyan könyv a Vasutas könyvtárban amit ő még nem olvasott el.

Nagyon sok könyvet elolvastam és még szeretnék is többet és többet, ragadós volt a példája.

                                                             NAGYANYÁM KERTJE I

   ÚTON:

Apai nagyszüleim pont a város túlsó vágén laktak. Hatéve koromig hétközben náluk voltam, a szüleim dolgoztak, onnan jártam óvodába is.

Amikor már önállóan közlekedhettem olyan nyolc kilenc éves lehettem, nagymama ebéd után elindított hazafelé, úgy három négy óra körül már haza is értem.

Csodákat rejtett a világ.

Odafelé sem tartott sokkal rövidebb ideig az út, de akkor kicsit jobban siettem, nagyon szerettem náluk lenni.

De jó is lenne, ha lenne olyan szerkezet ami a gondolataimból az emlékképeket át tudná vinni a számítógépre. Minden házra emlékszem, be sem kell a szememet csuknom minden részlet él bennem.

A vasutíg annyira nem is volt érdekes, ott kezdődtek a legjobb dolgok.

Abban az időben még gőzmozdonyok jártak és a vasút feletti lépcsőshíd még fából volt. Lábam alatt a deszkák nem értek össze látni lehetett a síneket és amikor jött a vonat hatalmas füstfelhő gomolygott keresztűl a réseken. Még most is az orromban érzem a mozdony szagát.

A híd végénél be lehetett látni a kötélverő házába, szerettem nézni ott is kellet ácsorogni egy darabig..Aztán a hid előtt a kocsma - mindíg a túloldalon mentem- nagy volt ott a hangzavar, meg a férfinép.

Aztán a hídon nézni kellett hogyan folyik a víz, aztán a téren a patika, lejjebb a vasbolt, aztán a régi óvodám, ott kicsit be kellet kukucskálni az udvarába.

A házak hosszú sora, ismerős arcok, hangok. Hatévesen már egyedül jártam óvodába minden fűszűlat ismertem.

                                                                    #       

Egyszer volt egy nagyon rossz élményem, nem mertem otthon sem elmondani, tudtam, hogy ez a dolog nem szokványos. Az óvoda felé menet egyszer csak az utca teljes szélességében futó férfiak jöttek felém, a fejükön valami nagyon furcsa ijesztő dolog volt. megálltam moccanni sem mertem. Csak később, már nagyobb voltam ,akkor jöttem rá, hogy katonák voltak, gázállarcban, 1957  volt.

                                                                   #

Aztán a Kefegyár, majd a Vajda bácsi boltja, oda nagyon szerettem járni olyan jó szagok voltak, Nagymama  ha átküldött élesztőért mindig rászámolta, hogy a felét megeszem mire hazaérek. 

A bolt után volt egy kicsi ház, csak egy alacsony bácsira emlékszem aki néha átjött hozzánk, érdekesnek találtam a nevét, Nagypapa mindíg úgy emlegette " Bakegér".

Aztán pár ház a túloldalon és hazaértem. 

Szilvalekvár sütőben sütve.

Már nem először próbálom ki ezt a receptet, igazán kényelmes módja a lekvárfőzésnek.Tavasszal már kipróbáltam meggyel is és nagyon jól sikerült.Tavaly próbaképpen egy kisebb adag szilvával próbasütést csináltam. Szerettem volna olyan kemény lekvárt, ami nem folyik ki a hájas süteményből. Sikerült - volna- ha eljutott volna odáig! Olyan finom lett a lekvár, hogy magában elfogyott! Attól féltem csak akkor tudom kivenni az üvegből ha eltörom. Nagyon kemény lettEzen tapasztalat után most szélesebb szájú üvegekbe raktam és nem sütöttem olyan sokáig.                                                                         

                                  Hozzávalók: 5 kg szilva, kb. 1 kg cukor 1dl 1o % os ecetA tepsibe először beleöntjük az ecetet és eloszlatjuk, hogy mindenhol érje az edény falát is. Azután a kimagozott szilvát egyenletesen elosztjuk, kicsit megnyomkodjuk.A tetejére rászórjuk a kristálycukrot, alufóliával letakarjuk.Betesszük az előmelegített sütőbe, 150 fokra, légkeverésre. Ekkora mennyiségnél kb. 2 óra mulva bekukucskálunk a fólia alá és ha kicsit összeesett és jóformán levet eresztett levesszük róla a fóliát.

Sütjük tovább még 2-3órát amig szemmel láthatóan jól elforrt róla a lé. Akkor megnézzük egy fakanállal az edény szélénél, hogy szétesik e a szilva ha megnyomkodjuk. Pozitiv eredmény esetén jól összekeverjük, különösen az edény peremén.                                     

Sütjük még kb. 2-3 órát  néha megkeverjük, hogy egyenletesen süljön. Én kb 7 órát sütöttem

                                                  Ilyen lett az állaga,Aki szereti tehet bele fűszereket, pl.: fahéjat, vaniliát.Melegen üvegekbe merjük, kicsit betakarjuk hogy csak lassan hűljön le és mehet is a helyére!                    

                                           

Betlehem karácsonyra.

Ezt a Betlehemet több mint tíz évvel ezelőtt készítettem. Nem tudom jól emlékszem e mintha a Praktika Magazinban láttam volna  hasonló technikával készült figurákat.A házikót a fiam alkotta, ami egy falapra lett rögzítve és a környezetét is berendeztem.
Minden karácsonykor a fa alá tettük és sokszor eszembe jutott, hogy gyermekkoromban is volt ilyesmi a fa alatt, igaz már nem nagyon emlékszem rá pontosan, de szerettem vele játszani.

 Igazi értelmét akkor kapta amikor megszülettek az unokáim, akkor lett igazán "használatba véve"!
Nagyon szerettek vele játszani, hordták vitték a babákat, takargatták etetgették, győztem mindig összeszedni, hogy minden darabja megmaradjon.
Már régóta terveztem, hogy készítek nekik is egy hasonlót, kicsit nagyobb léptékben amivel jobban tudnak játszani és az ő Betlehemük lehet otthon a karácsonyfa alatt.

Ezek a bábok 7-8 cm.esek az újak 20-22 cm-esek.
Az alapjuk drótból készült, így lehet őket hajtogatni, kezüket lábukat mozgatni, tudnak ülni állni.

Erre kerül a test ami vatelin, fonallal ráerősítve:

 

Erre, zokniból készül a borítás amivel elkészül a test maga:

 Aztán készül el az arc, a haj, az öltözék:

 Sokáig törtem a fejem mi legyen az amibe el is lehet tenni következő karácsonyig, úgy hogy ne szóródjon szét, ne vesszen el belőle semmi, de méltó környezetet is ad amiben a fa alá lehet tenni.

Mindenképpen dobozban gondolkodtam, csak nem tudtam hogyan is tudnám jól elkészíteni.

Akkor jutott eszembe, hogy pár évvel ezelőtt, lomtalanításkor valaki a ház előtt hagyott egy nagyobb fa dobozt.

Valamikor valószínűleg szerszám vagy valami hasonló volt bent, a külseje egész jó volt a belseje eléggé tönkrement.

Kitaláltam, hogy keresek bele velúrhoz hasonló barna anyagot amivel bevonom a belsejét.Szerencsére kedvenc turkálómban találtam is egy inget aminek ilyen anyaga volt, ezzel vontam be a belsejét. Karácsonyfa díszből vágtam ki a csillagokat amit ráragasztottam a felső részre.

A külseje barnára lett lefestve, a dobozon van egy kis zár is, így jól összecsukható. A tetejét és az alját oldalt összekapcsoltam egy-egy pánttal, ha a doboz nyitva van nem csuklik hátra a teteje, nem is csukódik be.

 Józsefet és Máriát egyszerű ruhákba öltöztettem, a királyokat feldíszítettem gyöngyökkel "arannyal", a ruhájukat arany, ezüst farkasfoggal.
Két birka is készült ami nem nagyon látszik a képen, kifordított frottír zokni a bundájuk.
A bábukat lehet öltöztetni-vetkőztetni.

Nagy örömmel készítettem ők is nagyon örültek neki, az idén már ott lehet a karácsonyfájuk alatt, talán még a gyermekeik is láthatják.

A pilóta keksz mióta az eszemet tudom kedvenc a családban, tulajdonképpen nem hallottam olyanról , hogy valaki a pilóta kekszet ne szeretné. A nosalty.hu oldalon bukkantam erre a különleges receptre: pilótakeksz süti formában. Gyereknapra is szuper ötlet!
Hozzávalók / 6 adag
Tészta

• 40 dkg liszt
• 12 dkg porcukor
• 2 db tojássárgája
• 10 dkg vaj
• 175 g tejföl
• 20 g cukrozatlan kakaópor (1 evőkanál)
• 1 teáskanál sütőpor

Krém

• 2 tasak csokoládés pudingpor
• 5 dl tej
• 10 dkg vaj
• 12 dkg cukor
• 10 dkg nutella (2 nagy evőkanál)

Elkészítés

1. A lisztben elkeverjük a porcukrot, sütőport és egy csipet sót. Belemorzsoljuk a vajat, és a tojássárgájával valamint a tejföllel, könnyen gyúrható tésztát készítünk. Lehet, hogy kevesebb tejföl is elég, ez függ a liszt minőségétől.
2. A tészta egyharmad részét félretesszük, a kétharmad részbe pedig beledolgozzuk a kakaót.
3. Megsütjük a lapokat, 1 simát és 2 barnát. A lapokat ne süssük túl, mert kiszáradnak! 180 fokon kb. 8-10 perc. Sütés előtt szurkáljuk meg villával, hogy ne púposodjon fel.
4. A krémhez folyamatos keverés mellett sűrűre főzzük a tejben a pudingport, még forrón belekeverjük a cukrot.
5. Ha kihűlt a puding, a puha vajat és a nutellát gépi habverővel alaposan összedolgozzuk.
6. Végül megtöltjük a lapokat. A krémből hagyhatunk a tetejére, de bevonhatjuk csokimázzal is. Másnap szeleteljük, addig a lapok bepuhulnak.

 

Mire jó egy régi "rongy" ?

Ki tudja mióta őrizgettem egy régi párnahuzatot, a széle körben szépen hímezve, rajta monogram.

Ahhoz képest, hogy talán már  nyolcvan kilencven évvel ezelőtt készült nagyon jó állapotban volt, nem hiszem, hogy sokat használták volna.

Borikám kinőtte a kis-kötényt amit varrtam neki régebben, úgy gondoltam, hogy egy igazi csajos kötényt varrok. Akkor jutott eszembe a párnahuzat úgy gondoltam ez jó újjászületés lesz a régi anyagnak.

A szabása ugyanolyan egyszerű mint a régebbi köténynek ( Kis-kötény félóra alatt régebbi bejegyzés), persze már nagyobb méretben.

Úgy szabtam, hogy a szélén lévő hímzés jól érvényesüljön és a szép monogram is megmaradjon.

Amíg varrtam régi emlékek jártak a fejemben, újra kisgyermekként a nagymamámnál voltam.

Előjöttek az illatok, a tárgyak az emberek.

"Keresztke" - apai  nagyanyám testvére volt. Kicsiként nem gondolkodtam rajta miért más ő mint a körülöttem lévő többi felnőtt.

Szerettem olyannak fogadtam el amilyen, tudtam, hogy vigyázni kell rá és ha valami baj van szaladni kell nagymamáért.

Nehezen mozgott, gyakran elesett nem engedte, hogy nagymamáért menjek, kérte, hogy toljam oda a széket és felkelt egyedül.

Mindig nyúztam, hogy meséljen, sokat foglalkozott velem

Egyszer megijedtem, hogy bajt okoztam neki, sokkal később jöttem rá, hogy becsapott.

Nem értettem miért nevettek ki.

A könyökét mutatta, valami sárga lógott rajta és fura vöröses volt körülötte a bőr.

Nézd - mondta - kijött a könyökömön a sok mese!

Szólni sem mertem, csak néztem miért nevetnek körülöttem, valami motoszkált a fejemben, hogy talán mégsem olyan nagy a baj.

Már egész nagylány voltam ő már nem élt amikor rájöttem, hogy valószínű hogy elesett és a könyökén lett egy seb amire krémet tett egy tubusból ezzel csapott be.

   

A kötény varrása közben jöttem rá, hogy az emlékeimen kívül szinte semmit nem tudok róla. Szerencsés vagyok még van valaki, édesapám fiatalabb húga, akitől meg tudtam kérdezni milyen is volt az élete.

Egészségesen született, de csecsemő korában leejtették, ennek következtében az egyik lába rövidebb lett,ez aztán meg is határozta az egész életét.
Soha férjhez nem ment. Évtizedekig az egyik öccse háztartását vezette: Amikor ez a testvére meghalt nagyanyámékhoz költözött hogy a négy gyerek mellett segítségére legyen.
A két fiúnak a keresztanyja lett innen a "Keresztke" név.
Mindenki szeretettel emlékezett rá.

Elgondolkodtam milyen is lehetett igazán az élete.
Hogyan élte meg ami vele történt?
Nyilván neki is voltak álmai vágyai. Volt e szerelmes? Minek örült, mit szeretett, miben lelte örömét?
Hogyan viszonyult hozzá a környezete, nem érezte e magát alárendeltnek, kevesebbnek?
Annyi kérdés amire soha nem kapok választ.

Nyilván ő is készült egy boldog életre, férjhez menésre, hiszen ez a párnahuzat a "stafírungja" része volt.
Milyen különös az élet, merre hova sodródnak a tárgyak, egyik embertől a másikig.
Szinte amerre járunk hagyunk valamit magunkból a tárgyainkból, amik a környezetünk számára emlékeket jelentenek rólunk.

Mi járhatott a fejében amikor a monogramokat hímezte a párnahuzatokba, talán szerelemben, házasságban gyermekekben reménykedett.

S.Á.

Shrenk Ágnes
Hat éves voltam amikor meghalt, ez a párnahuzat mégis költözéseken jövés menésen át hozzám került.
Most az én unokám köténye lett, a család történetében átélt majd száz évet!

Keresztke köszönöm!