Elkáposztátalanítottam a vegyes salátát!

Ilyenkor amikor már van paprika paradicsom, szoktam készíteni ezt a salátát. Nagyon sok savanyúság elfogy ez a friss íz a nyarat jelenti számomra, nincs annyi ami el ne fogyna. Az édesanyám készített mindig ilyen salátát, ahogy megérzem az illatát mindig ő jut eszembe.

Már beszereztem az uborkát, paprikát, hagymát, már csak egy kicsi káposzta kellett volna hozzá.
A szomszéd "Markettben" csak óriáskáposzták voltak, kigondoltam, másnap úgyis többfelé kell mennem majd benézek a piacra és veszek káposztát.

Úgy is lett, kinéztem egy árust akinél pont olyan káposzták voltak amilyet én szerettem volna. Láttam nála szép csípős paprikát ezt-azt, be is vásároltam.

Hazaérve nekiálltam a saláta elkészítéséhez, az uborkát gyalultam amikor belém hasított a hiányérzet!
Mit felejtettem el venni? Persze, hogy káposztát!
Tébláboltam tanakodtam, most menjek át a szomszédba az óriáskáposztáért?
Döntöttem, káposzta nélkül lesz! Aztán később rájöttem, hogy mégis csak át kell mennem a boltba, mert van még amit elfelejtettem.
Felöltöztem és átmentem,- mi nem volt már egy darab sem?- káposzta!!!!!!!!!!!!
Így aztán káposztátlan lett! ( a képen a káposztás változat van)

"Normális esetben":

Nyári vegyes saláta:

1-1,5 kg salátauborka
6-8 darab paprika, szép ha színes
1 db kisebb káposzta, úgy "kétökölnyi"
2-3 közepes hagyma, lila vagy fehér, vagy mindegyik
4-5 db zöld paradicsom, vagy, piros, lehet mindkettő

A hozzávalókat egy nagyobb tálba legyaluljuk, kivéve a piros paradicsomot, azt cikkekre vágjuk és külön félretesszük.
Összekeverjük és ráteszünk két evőkanál sót, azt is jól elkeverjük vele, hagyjuk állni amíg "magába roskad" és jól megizzad.
Elkészítjük a salátalevet.

1 rész 10% os ecet + 4 rész víz ( kb..= 1 dl ecet 4 dl víz)
2 evőkanál cukor
1 mokkáskanál őrölt bors
Ezt jól összekeverjük, hogy a cukor elolvadjon benne.

Ráöntjük a zöldségekre, jól elkeverjük benne, a végén óvatosan belekeverjük a piros paradicsomokat is.
Ha nagyobb adagot készítünk tehetünk bele egy kevés tartósítót, de anélkül is eláll a hűtőben több hétig is.

József Attila
Óda

Időbe telt amíg megszerettem ezt a verset, de akkor nagyon! Igazi " testestől-lelkestől" szerelem!

1. Itt ülök csillámló sziklafalon. Az ifju nyár könnyű szellője, mint egy kedves vacsora melege, száll. Szoktatom szívemet a csendhez. Nem oly nehéz - idesereglik, ami tovatűnt, a fej lehajlik és lecsüng a kéz. Nézem a hegyek sörényét - homlokod fényét villantja minden levél. Az úton senki, senki, látom, hogy meglebbenti szoknyád a szél. És a törékeny lombok alatt látom előrebiccenni hajad, megrezzenni lágy emlőidet és - amint elfut a Szinva-patak - ím újra látom, hogy fakad a kerek fehér köveken, fogaidon a tündér nevetés. 2. Óh mennyire szeretlek téged, ki szóra bírtad egyaránt a szív legmélyebb üregeiben cseleit szövő, fondor magányt s a mindenséget. Ki mint vízesés önnön robajától, elválsz tőlem és halkan futsz tova, míg én, életem csúcsai közt, a távol közelében, zengem, sikoltom, verődve földön és égbolton, hogy szeretlek, te édes mostoha! 3. Szeretlek, mint anyját a gyermek, mint mélyüket a hallgatag vermek, szeretlek, mint a fényt a termek, mint lángot a lélek, test a nyugalmat! Szeretlek, mint élni szeretnek halandók, amíg meg nem halnak. Minden mosolyod, mozdulatod, szavad, őrzöm, mint hulló tárgyakat a föld. Elmémbe, mint a fémbe a savak, ösztöneimmel belemartalak, te kedves, szép alak, lényed ott minden lényeget kitölt. A pillanatok zörögve elvonulnak, de te némán ülsz fülemben. Csillagok gyúlnak és lehullnak, de te megálltál szememben. Ízed, miként a barlangban a csend, számban kihűlve leng s a vizes poháron kezed, rajta a finom erezet, föl-földereng. 4. Óh, hát miféle anyag vagyok én, hogy pillantásod metsz és alakít? Miféle lélek és miféle fény s ámulatra méltó tünemény, hogy bejárhatom a semmiség ködén termékeny tested lankás tájait? S mint megnyílt értelembe az ige, alászállhatok rejtelmeibe!... Vérköreid, miként a rózsabokrok, reszketnek szüntelen. Viszik az örök áramot, hogy orcádon nyíljon ki a szerelem s méhednek áldott gyümölcse legyen. Gyomrod érzékeny talaját a sok gyökerecske át meg át hímezi, finom fonalát csomóba szőve, bontva bogját - hogy nedűid sejtje gyűjtse sok raját s lombos tüdőd szép cserjéi saját dicsőségüket susogják! Az örök anyag boldogan halad benned a belek alagútjain és gazdag életet nyer a salak a buzgó vesék forró kútjain! Hullámzó dombok emelkednek, csillagképek rezegnek benned, tavak mozdulnak, munkálnak gyárak, sürög millió élő állat, bogár, hinár, a kegyetlenség és a jóság; nap süt, homályló északi fény borong - tartalmaidban ott bolyong az öntudatlan örökkévalóság. 5. Mint alvadt vérdarabok, úgy hullnak eléd ezek a szavak. A lét dadog, csak a törvény a tiszta beszéd. De szorgos szerveim, kik újjászülnek napról napra, már fölkészülnek, hogy elnémuljanak. De addig mind kiált - Kit két ezer millió embernek sokaságából kiszemelnek, te egyetlen, te lágy bölcső, erős sír, eleven ágy, fogadj magadba!... (Milyen magas e hajnali ég! Seregek csillognak érceiben. Bántja szemem a nagy fényesség. El vagyok veszve, azt hiszem. Hallom, amint fölöttem csattog, ver a szivem.) 6. (Mellékdal) (Visz a vonat, megyek utánad, talán ma még meg is talállak, talán kihűl e lángoló arc, talán csendesen meg is szólalsz: Csobog a langyos víz, fürödj meg! Ime a kendő, törülközz meg! Sül a hús, enyhítse étvágyad! Ahol én fekszem, az az ágyad.) 1933. június, Lillafüred – Budapest