Juhász Gyula
Szerelem
Szép, ősi szó, mámoros messze illat,
Távoli akkord, fájó és örök,
Beárnyékozod borús álmainkat:
Égi követ liliomok között
A végzet voltál vesztett ifjúságom
Szent tavaszában: élet és halál,
Bús életem és gyönyörű halálom,
És elhagytál!
Emlékezem reád vigíliákon,
Könyvek és könnyek és borok között,
Ha elkerül a béke és az álom,
S az elmúlás rút váza rám zörög.
Emlékezem, és nem fáj már az élet,
Emlékezem és nem fáj a halál:
Szelíd arkangyal, nyilad erre téved,
És eltalál!
Elgondolkodtat a Valentin nap életem szerelmeiről, volt boldog és boldogtalan, reménytelen és halálos, persze halálosan reménytelen is.
Független a kortól, három éves vagy , vagy hetven a szerelem ugyanúgy belefészkel a szívedbe, kitölti, szárnyal veled, vagy meggyötör.
Voltak szerelmek amik kihunytak, majd évek múltán újra fellángoltak, új megvilágításba helyezve a kapcsolatot.
Szerelmesnek lenni jó, ahogy múltak felettem az évek megváltozott ugyan a jelentősége, de még bármi megtörténhet.
Mostanság egy másféle szerelem tölti be a szívemet, ami lassan negyven éve kíséri az életemet.
Számomra az anyaság is szerelem, múlhatatlan, egész más sokkal erősebb mint amit egy férfi iránt éreztem valaha is.
Sosem múlik és nem lanyhul, akkor sem ha okkal vagy igazságtalanul megbánt, ha nem találok megoldást, ha nem tudom megváltoztatni a múltat és nem tudom átlépni az árnyékomat.
Az unokáimmal újra élem a fiatal koromat, azt mondják az ember az unokáit jobban tudja szeretni mint a gyermekeit.
Én ezt nem így érzem, mindegyiket egyformán szeretem, múlhatatlanul!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése