Mackótestvérek

A nyáron látogatóba mentem unokahúgomhoz.
Hasonló korú gyermekei vannak mint az én unokáim, szintén egy kislány és egy kisfiú, hogy ne menjek üres kézzel körülnéztem megunt pulóverjeim között, mit is tudnék készíteni ajándékba nekik.
Találtam egy puha, kellemes tapintású pulóvert amit évezredek óta őriztem, mert tele volt gyönggyel hímezve.

Leszedtem róla a gyöngyöket és kiszabtam belőle a két mackót.

Varrógéppel varrtam össze a részeket, majd tömítőanyaggal kitömtem.
A testet csak a nyakánál és a bokájánál hagytam nyitva, utána varrtam rá a kitömött  karokat és a lábfejet.
A füleket is a kitömött fejre varrtam, kicsit előrébb a fejtetőnél, az orr részt is kitömtem és utána varrtam a helyére, majd ráhímeztem a szájat.
Az orr egy gomb, amit bevontam barna anyaggal, a szemek filcből vannak, a kislány macinak pár szál hajat is varrtam, hogy "csajosabb" legyen.
A nyakrészre a pulóver passzé részéből készítettem egy kis garbó nyakat amire kis sálat kötöttem, a lánynak pirosat a fiúnak persze kéket.

Letölthető szabásminta

Múlt karácsonyok

Belekerültem abba a korba mikor a jövő sejtelmei elől az ember gyakran a múlt emlékeibe menekül.
A karácsony bizony már elmúlt, a mostani is, karácsonyfa kidobva, díszek elrakva.
Érdekes módon egy egy darab a dekorációból mindig kimarad valahogy.
A hóember meg egy angyalka még mindig fent lengedez az előtérben, mindig ránézek, hogy el kellene már rakni, igy mindig újra eszembe jut a karácsony, a múlt karácsonyok.

Talán három éves lehettem amikor  karácsonyra kaptam egy nagy babát. Addig is volt persze babám, rongybabák, de ez más volt.
Akkoriban textiltestű de törékeny fejű babák voltak, nem volt még műanyag.
Én annyira már nem emlékszem rá, de azt hiszem az új baba nem érte meg épen az újévet, mert elestem vele és betörött a feje.

Azt hiszem akkor meg lett ragasztva és remekül lehetett vele játszani úgy, hogy mindig vittem az orvoshoz.

A karácsonyfa mindig a zongora tetején állt, még emlékszem egypár régi díszre. Kicsi papírtemplomok házacskák, hóval borítottak, a gyertyatartók, igazi gyertyával kicsi szalagdísszel.
Szúrós angyalhaj, ezüstpapírba csomagolt szaloncukor.
Sokáig megvolt a zongora akkor még édesanyám gyakran zongorázott.
A zongora tetejéről egyszer még a fiam is lerántotta a karácsonyfát, aztán eladtuk, kellett a hely.

Aztán egyszer a karácsonyi baba feje végképp eltört, évekig lapult egy szekrény alján, mígnem, visszatért egy szülinapon, talán nyolc vagy kilenc éves lehettem, nagyon örültem neki.

Kaptam is hozzá új babakocsit nagyon sokat játszottam vele.
Aztán én felnőttem a babáról elfeledkeztem, a házunkat kisajátították, elköltöztünk és a baba ott maradt a padláson az édesanyám tönkrement szétszáradt tangóharmonikája mellett.

Nem nagyon szerettem óvodába járni nem is szívesen emlékszem rá vissza. Nagyon elveszettnek éreztem magam ott, elég sokat betegeskedtem, sok mindenből kimaradtam, de egy karácsonyra emlékszem.
A szobákat besötétítették meggyújtották a gyertyákat a karácsonyfán és úgy ebédeltünk.
Mi nagyokat nevettünk, hogy a sötétben nem találjuk meg a szánkat, az egy vidám nap volt.

Későbbi karácsonyokból annyi emlékem maradt, hogy karácsonykor mindig volt narancs és füge amit nagyon szerettem.

Elsős középiskolás voltam amikor a karácsonyfa alatt meglepetésemre nem volt számomra ajándék.
Rémülten néztem a mosolygó szüleimre és gondolatban számot vetettem minden bűnömmel, mi történhetett.
Aztán annál nagyobb volt az örömöm mert a karácsonyfára felakasztva megtaláltam életem első karóráját.

Mint sok kamaszlánynak nekem is volt "plüssállat korszakom", eleinte édesanyám berzenkedett ellene, de aztán beadta a derekát és következő karácsonykor kaptam egy  nagy plüss kutyát, ami aztán a legnagyobb kedvencem lett.
Ez a kutya ma is megvan többrendbeli felújításon túl, immár ereklyeként, egy dobozban.
A fiamnak is ő volt a kedvence nagyon sokáig, elnevezte "Rexembex"-nek.

 A jövő karácsonyok már az unokáimról szólnak.

Pókember jelmez.

"Pókember lázban" égünk. Botika kedvence lett, így természetesen az óvodai farsangra pókember jelmezt szeretett volna.
Fel volt adva a feladat.
Hogy is néz ki pontosan egy pókember, miből és hogyan tudnám megcsinálni.
A hogy néz ki, a mindenható internet jóvoltából hamar kiderült, a miből legyen kicsit tovább tartott.
Végigjártam pár turkálót mire rátaláltam egy rugalmas anyagból készült gumis lepedőre ami "pókemberkék" volt.
A megunt pulóverjeim között találtam pirosat, találtam fekete fonalat, és az egyik boltban egy valódi műanyag pókot is.
Szabásmintát készítettem, lemásoltam egy nadrágját és egy pulcsiját, amit egyszerűsítettem a könnyebb elkészítés miatt.

A felsőnek "T" ujjat szabtam, hogy a piros anyagot egyszerűbb legyen rávarrni.

A pulóverből kiszabtam a piros részeket és így kiterítve rávarrtam a kék anyagra cikk-cakk öltéssel.

Aztán összevarrtam a felsőt és a fekete fonalból pókhálót horgoltam rá amit aztán rávarrtam, a pókkal együtt.

A nadrág aljára előbb rávarrtam a piros részt aztán állítottam össze, majd rávarrtam a "pókhálót" is.

A fejére a pókembersapka helyett csak egy hálót horgoltam, hogy ne izzadjon meg az ugrabugrálásban alatta.
A lányom vett arcfestéket amivel majd pókember "ábrázatot" fest a buli napján, így lesz teljes a kép.

Kicsikém nagyon örült a jelmeznek, már többször kipróbálta és talán lassan rájön, hogy ettől azért ő még nem tud a plafonra is felmászni mint az igazi "Pótembej".